Újabb könyvet tettem a magamévá. :) De nem volt ilyen vicces.
Sylvia Plath Üvegbura című - azt hiszem - egyetlen regényét olvastam el ma reggel. Plath öngyilkos lett '63-ban, miután kiadták ezt az életrajzi ihletésű könyvét. Fantasztikus, ahogyan ír ez a nő, és ez az egyik, amiért rettenetesen sajnálom. Persze egy tehetségtelen ember se haljon meg - főleg ilyen szörnyű módon -, de amikor ezt egy ilyen szuper írónő teszi, a szívem összeszorul. Szerettem a szavait, szerettem ahogy ír, különléeges volt, mintha néha a naplómat olvastam volna. Vagy inkább azt a naplót, ami csak a fejemben él még, mert nekem nem voltak szavaim, hogy kifejezzem az érzéseimet. Hát igen, ezért vagyok én tanár, ő pediug az író. Az újságírói diploma még csak papír. :D (Nem sokáig!)
Állítólag életem legszebb napjait éltem. (...) Csak hát én éppen hogy nem tartottam a kezemben semmit, még önmagamat sem.
Egy tizenkilenc éves eminens egyetemista lány ösztöndíjjal egy hónapot New Yorkban tölthet, s ott mindent megkap a jó előmenetelhez szükséges: partikra jár, munkája van egy női lapnál, divatbemutatókon, vacsorákon van jelenése. Különleges lehetőség ez, Esther mégsem él vele normálisan - talán önhibáján kívül. Diliházba kerül a sok öngyilkossági kísérlete után. Meglepő, hogy annyira természetes, hogy minden percében a napnak csak arra gondol, miféle halálnemet válasszon, melyik lenne a leghatékonyabb és mégis a legkíméletesebb. Borzongató, amilyen hangon beszél arról, hogy nem talál a házban egy normális gerendát sem, amire felakaszthatná magát. Bezzeg a nagymamája házába, na ott lenne alkalmas gerenda. Egy elmezés azt írja, hogy hazamegy New York után, mert nem nyerte meg egy novellaíró tanfolyam pályázatát, s itt előjönnek a gyerekkori szorongásai. Én azt gondolom, hogy az egyetemen sem volt már százas, és ez így nagyon csúnya kimondva, tudom, de az udvarlójával is elég furcsán viselkedett. Félelmei voltak a felnőtt élettel kapcsolatban, aházassággal, a gyerekekkel, karrierrel kapcsolatban. Sajnálom, szívemből, igazán, de tuti utálna, ha sajnálnám. Ez biztos. Mert mindennek ellnére erős személyiség, különleges ember, fantasztikus író, de felelőtlen anya volt. Míg ő a feját a sütőbe tette, két gyereke a szomszéd szobában aludt.
Láttam magam, ahogy ott ülök a fügefaág hajlatában, és éhen halok, pusztán azért, mert nem tudok dönteni, melyik fügéért is nyújtsam a kezem. Kellett volna mindegyik, de ha valamelyiket választom, ez azt jelenti, hogy a többit elveszítem, és ahogy ott ültem, tanácstalanul habozva, a fügék egyszerre ráncosodni kezdtek, feketedni, és egyik a másik után pottyant le a földre, a lábam elé.
