"Az internet a sajtó halála. A blogok egyszerűen felfalják életterét, ami félelmetes." (Ben Affleck)
Ezzel is egyet kell, hogy értsek. Hál' Istennek kevés blogot olvasok, egyetlen van, amit rendszeresen, azt is csak a képek miatt --> divatblog :D
Lényeg-, úgy tűnik (dobpergést kérek a bejelentésnek): folytatom. Igen-igen, visszatérek. Csak más minőségben.
Az előző poszttal és a fenti idézettel (mint már írtam) is egyetértek, ám mégis újraindulok. De nem a lelki lemeztelenítést folytatom majd, hanem az irodalommal való kapcsolatomat fogom "kiteregetni".
Most nem csapok bele a lecsóba, és azt sem ígérem, hogy minden nap friss poszttal fogok jelentkezni. Nem is lenne rá most időm, mert egy államvizsga előtt álló főiskolás vagyok, aki a legelterjedtebb kórban szenved, amely a felsőoktatásban terjeng. Ennek neve pedig: időhiány.
De most szólok - felcsigázandó a kedélyeket -, hogy rátok vár a tarsolyomban három P.G. Wodehouse regény (s annak kommentálása), valamint pár vers és kép.
A türelem pedig rózsát terem, édeseim.
A viszont látásra